A megfigyelt lelkész

Tekintettel arra, hogy Győri János is apósa – mesteri Gáncs Aladár – által életre hívott „Baráti Mozgalomnak” tagja volt, a diktatúra titkosrendőrsége kezdettől fogva egészen a rendszerváltásig figyelemmel kísérte tevékenységét. Itt most csak néhány jelentést teszünk közzé jelképesen az 1950-es, 1960-as, 1970-es és 1980-as évekből. Tanulságos elolvasni ezeket az írásokat. Az első itt megjelenő jelentést egy „Szamosi” fedőnevű ügynök adta, aki valójában Ottlyk Ernő evangélikus püspök volt. Szolgálatának utolsó évtizedeiről „leghűségesebben” egyik lelkész barátjának és evangelizátor társának a fia jelentett „Kovács” fedőnéven. Kissé abszurd, hogy például az 1962-es teológusnapról írott ügynöki beszámoló milyen részletesen dokumentálta fáradhatatlan szolgálatát. E történelmi relikvia is őrzi, hogy Győri János nem az a fajta pap volt, aki „hétközben láthatatlan, hétvégén érthetetlen”. Ő mindennap nagy gyülekezet előtt szolgált, mert volt mondanivalója, és volt gondja, figyelme a rábízott nyáj pásztorolására. Az itt látható, időrendben az első és az utolsó jelentések a „Baráti Mozgalom” megfigyelését dokumentálják.